Mások – rólam és a munkáimról

Bojár Iván András: KTN
Portré (Fotók: Darabos György)
Nagy Pécs Könyv
„Keresetlen. És hoppá, mégis van párhuzam: Kiss Tibor Noé is póztalan, keresetlen személy, leírt és kimondott mondatai – micsoda felüdülés – épp annyit és azt jelentik, ami belőlük felfogható. Nincs több réteg, fineszes kunszt, elismerést követelő rafinéria. Egyszerűnek lenni, maradni, odáig eljutni nem mindig magától értetődő.”

Hó Márton: Inkognitó
Mi a kotta? Zenészek könyvespolca
Litera, 2017. december 6.
„Egyszerre zavarba ejtő és fájdalmas az az intimitás, ahogy a szerző a lelki fájdalmakról, a szenvedésről, és a magyar társadalom bigottságával való küzdelméről ír. Az Inkognitó valóban egy kivételesen bátor punkpróza, egy klasszikus rock’n’roll attak, és érzelmes ballada is egyben. Én is egy rövid mondattal zárnám: egyszerre a szívben és gyomorban ható nagy mű.”

Bartók Imre: Inkognitó
Az Inkognitóhoz kapcsolódó kiállításmegnyitó a Trafóban
Saját bejegyzés, 2017. május 9.
„Az Inkognitó című regény elbeszélőjét persze önmagában véve sem az elvegyülés, sem a feltűnés nem érdekli, egyszerűen létezni szeretne. De éppen ez az, ami nem megy.”

Görföl Balázs: Önarckép fürdőszobacsempével
Az Inkognitóhoz kapcsolódó pécsi kiállításmegnyitó szövege
Jelenkor, 2017. január 3.
„A méltóság és a kiszolgáltatottság ugyanígy jellemző az Inkognitó című regény főhősére-elbeszélőjére: személy, egyén, aki ugyanakkor megosztott, és kénytelen kezdeni valamit ezzel a megosztottságával. S kiszolgáltatott, a maga ellentmondásainak és mások tekintetének egyaránt. De méltósága és kiszolgáltatottsága van magának a regénynek is, és az itt kiállított képek segítenek megvilágítani a könyv méltóságát és segítségére vannak kiszolgáltatottságában.”

Az inkognitóban nem ismernek fel, pontosabban nem ismernek fel akként, mint aki arra vágyik, hogy valami másként ne ismerjenek rá, de felismerem magam, mint egy másik tekintetben felismerhetetlen ént.


Bartók Imre: Inkognitó

Szegő János: Emberűrre akad
Kiss Tibor Noé fotókiállítása elé
Saját bejegyzés, 2015. április 3.
„Kiss Tibor Noé egyfelől leír, leképez – és ebben a kvázi-visszafogottságában még erősebben és karakteresebben van jelen mintha az egyes szám első személy modalitásában szólalna meg. Kiss Tibor Noé nem feloldódik a tárgyszerűség dimenziójában, az úgy nevezett objektív valóság világszerűségében, tekintete és hangja végig ott marad, kísér és kísért, sőt kivetül és az általa-körülötte kibontakozó-körvonalazódó tájnak, térnek, terepnek lesz érzéki pulzálása, erotikája.”

Szüts Miklós: Pillanatnyi hiány
Kiss Tibor Noé fotókiállítása elé
Saját bejegyzés, 2015. április 3.
„Lakótelep részleteket ábrázoló fotóin mintha színes lego-kockákból összerakott steril házakat látnánk, az itt-ott felbukkanó fanyar iróniát, mint például az ukrán zászlós tanksapka képe, vagy a Chirico-t idéző lakótelep kéménye felett lebegő műanyag felhőcske, szóval mindezt többnyire felülírja a hűvös távolságtartás, egy nem-evilági idill hangja. Nincs tél, és nincsen nyár, nincs éjszaka és nappal sincs, megállt az idő.”

Görföl Balázs: Egyenes
Irodalmi Centrifuga, 2014. december 17.
„Amióta őt ismerem, azóta ismerem ezt az egyenességet is. Amely hol a pontosságban, a mindenféle maszatolás ösztönös kerülésében, hol a legtöbb embernél, legtöbbünknél nem is szándékos szerepfelvételek, félrevitt gesztusok, nem stimmelő hangsúlyok zsigeri mellőzésében nyilvánul meg. Fogalmam sincs, hogyan csinálja. Persze nem csinálja sehogy, ilyen.”

Szegő János: Levegőtlen prés
Szegő János írása a pécsi kötetbemutató elé
Saját bejegyzés, 2014. június 30.
„Valóságos fikció. Szerves része egy izgalmasan kísérletező, saját útját bátran és lendületesen járó prózaíró immáron életművének, aki remekül úszta meg, hogy rossz műfajok rossz skatulyáiba tegyék, akár őt, akár a szövegeit. Akár az életét, akár a műveit. Sem nem lett bulvárszemüveges coming out, sem nem lesz atlétatrikós, búval-baszott naturalisztikus realizmus. Annál több, kiszámíthatatlanabb és jelentésekben gazdagabb ez a regényvilág – és olybá tűnik regényírói világ.”

Munkácsy Márton: Itt kezdődik a magyar futball
Riport Pécsbányán (Fotók: Kummer János)
24.hu, 2013. december 24.
„Nincs két csapat, együtt játszik a 11 és a 20 éves. Egymás mellé kerül a Barcelona-mezes és az, aki utcai ruhában kénytelen focizni. Egy rendes futballakadémián ezek a gyerekek legfeljebb a tanévnyitón találkoznának, ha egyáltalán bekerülnének, a pécsbányai pályán azonban tökéletesen működik az elfogadás. A telepi-modell pedig a fociszereteten alapul.”

Szolláth Dávid: Ötven százalék pamut, ötven százalék műszál
Írás a pécsi könyvbemutatóhoz
Saját bejegyzés, 2010. július 3.
„Erre a generációra is jellemző, hogy tagjai közül nagyon sokan olyan apai mintát kaptak, amivel nem lehet mit kezdeni. Mélységesen meg tudom tehát érteni, ha egy férfi fogja magát, és megpróbál kiiratkozni a férfitársadalomból. Az Inkognitóban szerintem a legjobban kidolgozott, a leghitelesebben megragadott figura nem véletlenül az apa figurája.”

Ez a humor többrétegű, ahogyan a képeken is nagyon sokszor az előtér-háttér feszültsége ad dinamikát. Ahogyan egyszerűsítő címke a szerzőt szoció-írónak nevezni, ugyanúgy botornak tűnik odatenni a hangsúlyt a képeihez, voltaképpen a képsúlyt, hogy itt posztindusztriális-posztszomszédok fotókkal állunk szembe. Nem szoció, sokkal inkább antropó.


Szegő János: Emberűrre akad

Beszámolók a fellépéseimről

Jankovics Márton: Az írók már gyakorolják a bebörtönzést
Beszámoló az I. Futball-EP-ről
24.hu, 2018. április 16.
„Volt olyan Kiss Tibor Noé-gólpassz, ami után érthetetlen, miért mellőzi az AS Roma a BL-ben, az iram a szaunabajnokságok általános nívójának megfelelő volt, a játékosok pedig írókhoz, költőkhöz méltatlan fegyelmezettséggel tisztelték meg a játékvezetőt. Csupán Pion István páratlan pimaszsága érdemelt eltiltást, ő megpróbálta elvenni a sípot. Persze Esterházyról elnevezett tornán az lett volna a furcsa, ha a síp végig bírónál van.” (Pető Péter)

K. Horváth Zsolt: Noé bárkájában
Beszámoló az Inkognitó budapesti bemutatójáról
Prae.hu, 2017. május 17.
„Kis túlzással a Trafóban Kiss Tibor Noé barátai voltak jelen. Olyan írók, művészek, zenészek, olvasók szálltak be Noé bárkájába, akiket nem egyszerűen inspirált, hatott rájuk, hanem akik – kicsit félve írom, mert nehéz hitelt érdemlően mondani – szeretik őt.”

Részeg Imola: Helyszínvadászat és coming out: Németh Gábor és Kiss Tibor Noé Sepsiszentgyörgyön
Beszámoló a Szent György Napok irodalmi programsorozatáról
2017. április 29.

Helikon.ro, 2017. április 29.
„A beszélgetésben szó került az írás terápiás szerepéről, önismereti dimenziójáról, de a közvetlen élményektől való eltávolodás és az írói fejlődés összefüggéseiről is. Végül Kiss Tibor Noé harmadik, készülő regényéről és írói működésmódjáról árult el műhelytitkokat.”

Misángyi Nikolett: Kiss Tibor Noé pécsi könyvbemutatója, második kiadás
Beszámoló az Inkognitó könyvbemutatójáról és kiállításmegnyitójáról
Contextus, 2016. december 21.

„A könyvhöz szorosan kötődik egy egzisztenciális tét, az elbeszélő valódi önmagáért való küzdeleme. A beszélgetés során is elhangzott, hogy a regényt kiváltó probléma mintegy tíz évet vett el Kiss Tibor Noé életéből. Ez a tét hívta létre a regényt, ami végül is annak a végtelen pillanatnak a története, mikor valaki már belefáradt az önmaga ellen haladásba, de nem tudja hogyan kezdje meg a küzdelmet önmagáért, hogyan kezdjen el beszélni.”

Szerbhorvát György: Túl sokan, túl sokat kussolunk
Beszámoló az Amnesty International estjéről
Librarius, 2015. június 4.
„Az írók most akkor teljesítettek jobban, amikor a műsorvezetővel társalogtak – műfajilag ez többnyire működik, főleg, ha előbbi kissé a naivat adja, utóbbi meg szellemes és hiteles a beszélő pozíciója miatt. Bár Kiss Tibor Noét ki kell emelnünk, műve is működött (egy norvég tengeralattjáró-kapitányról írt, aki nyugdíjas katonatisztként felvállalja transzneműségét, ti. hogy férfinek született, de nő akar lenni), meg ő maga is a beszélgetés során. Hisz ő is felvállalja ezen identitását – női ruhában, sminkben jelent meg itt is –, és így hitelesen tudott beszélni a problémákról. Naná, hogy ő kapta a legnagyobb tapsot.”

Kis túlzással a Trafóban Kiss Tibor Noé barátai voltak jelen. Olyan írók, művészek, zenészek, olvasók szálltak be Noé bárkájába, akiket nem egyszerűen inspirált, hatott rájuk, hanem akik – kicsit félve írom, mert nehéz hitelt érdemlően mondani – szeretik őt.


K. Horváth Zsolt, Prae.hu

Szarka Károly: A szociális érzékenység és Kiss Tibor Noé a leshatáron
Beszámoló az Aludnod kellene könyvbemutatójáról
Librarius, 2014. október 3.
„Szegő János nem is lenne önmaga, ha nem kötné össze frappánsan a focit az irodalommal: ahogy az AS Roma támadója, úgy Kiss Tibor Noé is a leshatáron mozog. Tragikus és groteszk határán, ami Noé szerint csak erősíti a regényt: a könyv kevesebb lenne humor nélkül, és kevesebb lenne akkor is, ha semmi mást nem csinálna, csak elviccelné az emberi tragédiákat.”

Ayhan Gökhan: Perem mellől
Beszámoló a JAK-Frissító estről
Prae.hu, 2014. június 16.
„Kiss Tibor beszámolt a gyerekkora elemeiről, ominózus eseményeiről, az általa tapasztaltakról, kilátástalanságban élő, tengődő emberekről. A regény atmoszférája is mintha ezt tükrözné, a kopott emberek nehéz szaga tölti be a szóközök réseit.”

Kapcsolódó tanulmányok

Deczki Sarolta: A szűkösség terei – Rövid szociotörténeti vázlat
Tanulmány
Irodalmi Szemle, 2017. május 4.
„A legtöbb kritikus rámutatott arra, hogy alig vannak nők a történetben, a telepre való kitaszítottság jobbára a férfiak osztályrésze. Ez azért is nagyon fontos megfigyelés – és nagyon jó írói döntés –, mert a két nemet máshogyan érintette a rendszerváltást követően az addig megszokott keretek szétzilálódása, ez általában a férfiakat viselte meg jobban.”

Gyuris Fruzsina: A telep – Reflexió Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című könyvére
Aegon – „Magamra ismerek” irodalmi pályázat – második díj (2016)
Tehetseg.hu
Aegon.hu
„Három évvel ezelőtt, amikor 16 éves voltam, egy icike-picike jelentéktelen kis faluban éltünk, valahogy Bács-Kiskun megye határán. A dolgok akkoriban teljesen mások voltak. Először is.
Gyűlöltem. Gyűlöltem a szürke hétköznapokat, a falut, a kora reggeli kakaskukorékolást, a tejes kocsi szirénázó hangját, Ó Istenem! Képzeljétek el, mit tudott csinálni egy 16 éves kamasz ebben a faluban. Igen, jól gondoljátok. Semmit.”

Módszertani segédanyag Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene című könyvéhez
Készítette Szakács Emília
Aegon
„Kiss Tibor Noé hangja, elbeszélői alázata és egyenessége ítélkezés nélkül, az emberi világ iránti megértéssel és szeretettel szól reménytelen életekről, kegyelem nélküli sorsokról, kiüresedett életterekről. Az Isten háta mögötti létezésről. Ez van. Ez is van. Ilyen élet is van.”

Egyrészt kamerapásztázás – a megszólalásig élethű, ahogy mondani szokás –, másrészt a nyomor rekvizitumaiból keletkező prózaköltészet, egészében irodalom a javából.


Závada Pál laudációja a Békés Pál-díj elnyerése kapcsán

Margócsy István: A szegénység a magyar irodalomban
Tanulmány
2000, 2015. november
„S e művektől már szinte egyenes vonal vezet a 20-21. század fordulója felé kibontakozó új szegénység-ábrázolás regény-poétikájához: Krasznahorkai László Sátántangója (1985), Bodor Ádám Sinistra körzete (1992), Borbély Szilárd Nincstelenekje (2013), Szilasi László A harmadik híd (2014) című vagy Kiss Tibor Noé Aludnod kellene (2014) c. regénye (s itt persze említhető lenne még nem egy más kísérlet is) eleve a világ szegénységének és a szegénység világának megválthatatlanságából indul s állandóan e megválthatatlanságba ütközik bele – bármely ideológiájú vagy formájú utópia feltételezése e könyvek világlátása kapcsán alighanem blaszfémia vagy frivolitás lenne.”

Závada Pál laudációja a Békés Pál-díj elnyerése kapcsán
Litera, 2015. március 27.
„Egyrészt kamerapásztázás – a megszólalásig élethű, ahogy mondani szokás –, másrészt a nyomor rekvizitumaiból keletkező prózaköltészet, egészében irodalom a javából.”

Vidosa Eszter: Test-határszegés a magyar irodalomban és filmben. A kiborg-jelenség tétje
Tanulmány
„Visszatérő és véleményem szerint jelzésértékű motívum például bizonyos tárgyak átlépése, amely közvetlenül is ismétlődhet, vagy akár fejezetnyi kihagyásokkal. A pocsolya, vagy a küszöb átlépése is ilyen mozzanatok, amelyek időbeli meghatározottsága kétségessé válik a narratívában, így a haladás helyett jelképezhetik az egyébként több helyen is kimondott mozdulatlanság érzetét, az átmenetiség megmerevedett pillanatait, ezáltal az állandó köztességet és tehetetlenséget.”