BELÁTHATATLAN TÁJ

Beláthatatlan táj, Magvető kiadó, Budapest, 2020


2021

Milánkovics-Steiner Kitti: Kiss Tibor Noé regényei egy irodalmi est nyomán
Csorba Győző Könyvtár, blogbejegyzés, 2021. augusztus 5.
„És ami a legtalányosabb kérdés számomra: vajon Noé merre vezetné tovább őket, akik se hősnek, se antihősnek nem nevezhetők. Csupán köztünk élő emberek, akik talán együttérzést, talán megértést keresnek, de mindenképp szeretetet.”

Baranyák Csaba: „csak egyenes, vízszintes vonalak”
Alföld, 2021/6.

Bocsik Balázs: I Want to Break Free
Tiszatáj Online, 2021. június 25.
„Egy recenzió soha nem lehet teljes – a műfaji keret inherens hiányossága. De most különösen úgy érzem, hogy sok mindent ki kellett hagynom. Csak remélni tudom, hogy ebből is az látszik, mennyire jó Kiss Tibor Noé könyve.”

Esze Dóra: A Beláthatatlan táj, Kiss Tibor Noé harmadik kötete
Libri Magazin, 2021. június 24.
„A monológok mögött folyamatos a háttérzaj. Mintha a Nouvelle Vague készített volna egy emós albumot: minden szám klasszikus cover, telenyomva riasztó és meghökkentő effektekkel. Nyomasztó atmoszféra, beszűkült életterek.”

Bánlaki D. Stella: Ez nem a strandponyvaszett
Forbes, 2021, június
„Kinek ajánljuk? Aki bírja a drámai, mély élettörténeteket, és nem zavarja az sem, hogy az elején picit frusztrálja a szöveg, mert nem derül ki azonnal, hogy kik a szereplők, mi köztük és az események között a kapocs – az egész egy beláthatatlan táj. Aztán persze az író profin adagolja az információmorzsákat.”

Liska Enikő: Szürkeség és magány
PTE EHÖK, 2021. május 10.
„A Beláthatatlan táj egy jó koncepcióra épülő, alaposan átgondolt és gondosan kivitelezett regény. Korlátozott mozgásterű, teljesen hétköznapi szereplői az ismerősség érzetét keltik. Bár a mű közepén leül a cselekmény és kiszámíthatóvá válik a végkifejlet, mégis az utolsó pillanatig szurkolunk a szereplőknek, akiknek a története nem ér véget a regény utolsó lapján.”

Kormos Lili: Az élet megy tovább
Jelen Magazin, 2021. május 2.
„Az egész szövegben azt szerettem a legjobban, ahogy a rendkívüli és a hétköznapi, az álomszerű és a valóságos teljes természetességgel létezik egymás mellett. Mert tényleg elképzelhetetlen valóság, amelyben az ember gyereke élet és halál között lebeg, és bármennyire nem evilági érzés is a szerelem, azért az mégis inkább a hétköznapok normál menetében történik meg velünk, hogy találkozunk egy másik emberrel, akihez elkezdünk vonzódni. Az álomszerű, már-már verses szövegbetéteket pedig olyan banalitások váltják, mint az, hogy egy induló kapcsolatban mindig van valaki, aki tudatosan válasz nélkül hagy egy elolvasott üzenetet és egy másik, aki félóránként ellenőzi a postafiókját, hogy megérkezett-e már a válasz. Kiss Tibor Noé képes arra ebben a könyvben, hogy úgy beszéljen érzésekről, hogy azok közben se pátoszossá, se giccsessé nem válnak.”

Ezért adnánk Libri-díjat Kiss Tibor Noénak a Beláthatatlan táj című regényért
Könyves Magazin, 2021. április 26.
„A Beláthatatlan táj világa sokszínű, álomszerű vagy technóritmusú, személyesebb vagy távolságtartó, szmokisan elszálló vagy pontos és megkérdőjelezhetetlen. “Sallangmentes szöveg, és ilyen értelemben üdítő szín a palettán, még ha témájában egyáltalán nem az, hiszen amit láttat, az a sötétnél is sötétebb és reménytelenebb.”

ÉS-kvartett (Deczki Sarolta, Károlyi Csaba, Szolláth Dávid, Visy Beatrix)
Élet és Irodalom, 2021. március 5.
„Találkozhat-e a gazdag a szegénnyel? Áthidalható-e a társadalmi szakadék? Természetesen egy becsületes társadalomkritikai regénynek, így a Beláthatatlan tájnak is az a diagnózisa, hogy nem. Nagyon komolyan vett, szinte determinisztikus, összetett társadalomelemzéssel mutatja ezt be, szerintem meggyőző. (Szolláth Dávid)”

Vass Edit: Össze vannak drótozva
Bárka Online, 2021. március 2.
„Kiss Tibor Noé könyvének pedig egy újabb különlegességet ad az, hogy ezt a csapdahelyzetet az én-elbeszélők nem vagy csak kevéssé érzékelik, viszont az olvasó igen, a szereplők megnyilatkozásaiból. Ezzel pedig a szerző a befogadót példátlanul erősen behúzza a szöveg világába, az olvasó figyelmét végig fenntartja, és magabiztosan vezeti őt ebben a beláthatatlannak tűnő tájban.”

Kocsis Katica: Beláthatatlan táj
Kultúra.hu, 2021. március 1.
„Ám első két köteténél már megtanultuk, hogy Kiss Tibor Noé zseniálisan képes adagolni a sztorimorzsákat. Ezért egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy teljesen hatása alá kerültünk ennek a történetnek is. A szöveg nem enged, és bármennyire is depresszív, kilátástalan az általa teremtett atmoszféra, hamarosan „beleveszünk” ebbe a tájba.”

Kőrizs Imre: „Mi történhetett Dorkával?”
Mozgó Világ, 2021/2.
„Az író írja a könyveit, de a könyvei is írják őt: azt hiszem. Kiss Tibor Noé a Beláthatatlan tájjal lett végérvényesen jó író. Jól castingol, jól bonyolítja a cselekményt, jól keveri a nyelvi regisztereket – most már talán majd valamivel többet mer bízni az egyszerűségre is.”

Demény Péter: Túl tökéletes
Könyvterasz, 2021. január 22.
„Két problémát érzékelek, egy egyénit és egy általánosat. Az egyénit úgy fogalmaznám meg, hogy túl tökéletes. A címről már beszéltem, a fülön Kiss Tibor Noé sejtelmes fényképe, a lapok alján különféle fragmentumok, félmondatok, versszerű töredékek futnak: túlságosan kidolgozott, megtervezett, túl kevés helyet hagy az olvasónak, sokkal kevesebbet, mint amennyit a regény valóban kihagyásos, időnként rejtélyes szövetében.”

Hlavacska András: A kilátástalanság krónikása
Kortárs Online, 2021. január 14.
„A játékosság azért is nagyon fontos a Beláthatatlan táj számára, mert ezáltal a regény nem túl szövevényes cselekménye ellenére is fenn tudja tartani az érdeklődést – sőt újabb és újabb olvasásra ösztönöz. Ha az Aludnod kellene egyik bravúrja, hogy eseménydúsan ábrázol egy mélyszegénységben tengődő tanyavilágot, akkor a Beláthatatlan tájé az, hogy időben és térben megrekedt szereplők mindennapjainak eseménytelenségét izgalmas poétikai megoldásokkal feledteti.”

Nyerges Csaba: Zárt perspektívák
Prae, 2021. január 7.
„Számos, nominális stílusban elbeszélt képleírás néhol már céljavesztettnek tűnt, az egyébként jól megformált szöveg ezek hatására bizonyos helyeken nehezen követhetővé válik. Ez viszont nem feltétlenül gond, hiszen ez a regény olyan, mint egy pókháló, amely folyton szövődik, csupán a fonalak néhány helyen kevésbé feszesek; meglehet, ez is a beláthatatlanságot erősíti.”

2020

Kránicz Bence: Beláthatatlan táj
24.hu, 2020. december 21.
„Kiss Tibor Noé stílusában talán sajátos érzelmessége a leginkább figyelemre méltó: az
érzelmek megmutatása műveiben mindig szikár és tárgyszerű, soha nem szentimentális,
mégis nagyon mélyre ható és komoly téttel bíró írói vállalkozás.”

Cs. O.: Véget vetni, de minek?
Népszava, 2020. december 19.
„A Beláthatatlan táj egyfelől izgalmas krimi, melyben a kómatengelyre felfutó három másik szereplőszál finoman megkomponált, DNS-szálszerű összeéréseiből tisztul a kép, s derül ki, miként van köze mindenkinek a balesethez, no és egymáshoz.”

Márton Rozália: Beláthatatlan táj
Ekultúra, 2020. december 11.
„Ebben a négyszólamú regényben nem az elbeszélő a mindentudó, hanem az olvasó, az ebből adódó drámai feszültség teszi izgalmassá a művet. De mi is csak annyit tudhatunk a történetből, amennyi egy-egy monológból kiderül, így gyakran érnek meglepetések.”

Gondos Mária Magdolna: Beláthatatlan táj
Magyar Narancs, 2020. december 2.
„A könyv szocioregényként indul, de műfajt vált, és mintha a 19. századi orosz nagyregények kérdései bukkannának föl 21. századi, individualista magyar közegben. Mindez átgondolt dramaturgiával, újító, gazdag prózapoétikai eszköztárral, jó érzékkel megválasztott motívumokkal.”

Domján Edit: Beszorulsz saját tájaidra
Dunszt, 2020. november 30.
„Hogy akadozik a társadalmi kommunikáció, az a regényszerkezet szintjén úgy mutatkozik meg, hogy a narrátorok még azokhoz az információkhoz sem jutnak hozzá, melyekhez az olvasók. Az én-elbeszélők a közös történetüknek csak részleteit ismerhetik meg, így döntéseik aligha lesznek megalapozottak.”

Berta Péter: Beláthatatlan táj
Zama Blog, 2020. november 27.
„Végül, a nehézkes kezdet ellenére egy különleges könyvet kaptam. Nagyon egyedi hangot képvisel Kiss Tibor Noé. Rutinos olvasónak tartom magam, nehéz meglepetést okozni. Most viszont sikerült. Olvassuk lassan, csendben. Időnként letéve, bizonyos idő után visszatérve. Egy-egy fejezetet többször is megismételve. Ahogy egy finom étel esetén minden falatot megízlelünk, úgy a Beláthatatlan táj esetén a soroknak kell átadnunk magunkat.”

Bak Róbert: Amikor egy baleset összefon emberi életeket
Szeged.hu, 2020. november 21.
„KTN könyvében négy ember élete fonódik össze a baleset a következtében, és bár az egyes szereplők lehet, hogy máshonnan jöttek, más háttérrel rendelkeznek vagy más fontos számukra az életben, de mindannyian egyformán küzdenek a magánnyal és kommunikációképtelenséggel, még ha más-más okból is.”

Kertész Judit: Beláthatatlan táj
Corn and Soda, 2020. november 19.
„A mindvégig izgalmas, titokzatos regény – mindenki nyomoz a másik után, az apa a baleset körülményeit és lányát szeretné jobban megismerni, Zsófi, öccse viselt dolgait kutatja, a fiú, nővére kapcsolatait szeretné felderíteni – kőkemény társadalomkritika.”

Károlyi Csaba: „Az égen néhány csillag”
Élet és Irodalom, 2020. november 13.
„Az Aludnod kellene szociológiai, antropológiai, teológiai értelemben is elhagyatott világa, a szereplők szegénysége, kiszolgáltatottsága itt még általánosabb dimenzióba kerül (miként például Krasznahorkainál). Nem a társadalmi nyomornak, inkább egy létállapotnak, világállapotnak a leírása a cél. A Beláthatatlan táj fő ambíciója az emberi kiszolgáltatottság megmutatása.”

Szendi Nóra: Hegyláncok és kenyérmorzsák
168 Óra, 2020. november 11.
„A cím nem(csak) az autópálya menti kietlen vidékre utal, hanem egy tanári asztalra a maga bonyolult mintázatával, csomópontjaival, repedéseivel és az évek rárakódásaival: mikro és makro vetül egymásra, »hegyláncok« és »kenyérmorzsa« válnak szomszédokká az emberi élet összetettségének és törékenységének metaforájában.”

Tamás Gábor: Beláthatatlan táj
Gabó olvas, 2020. november 3.
„A történet a kilátástalanság ellenére, amely végig súlyosan érezhető, mégis felvillant egy reménysugarat. Kiss Tibor Noé írói stílusát kevés eszközzel, hatásvadászat nélkülinek, tényszerűnek érzem. Ettől lesz igaz és őszinte, sallangmentesen egyszerű.”