Karácsonyi licit az Igazgyöngy Alapítvány javára
Karácsonyi licit az Igazgyöngy Alapítvány javára
VS.hu, 2015. január 4.
Az „Azt álmodom, hogy ezek szavak” című fotóra indult licit december 17-ig tart. A licit nyertese megkapja tőlem a dedikált fotónyomatot, az Igazgyöngy Alapítvány pedig a legmagasabb licit összegét.
Decemberben következik a negyedik (karácsonyi) licit a fotóimra. A Jelek a gépről-sorozat képei közül eddig három kelt el (Tüdőszentkereszt Koponyaboldogfalva; Aludni akarok aludni akarok; Elrohan mellettünk a táj), és a bevétellel olyan közösségeket támogattunk, mint az Oltalom Karitatív Egyesület, a pécsi Élménytár Tanoda és a hajdúböszörményi Görögkatolikus Egyházközösség karitászcsoportja.
A sorozat utolsó licitálásából befolyt összeg a Berettyóújfaluban tevékenykedő Igazgyöngy Alapítványhoz kerül. Az L. Ritók Nóra által alapított szervezet 1999-ben alakult, egy évvel később pedig megnyitott az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola. Azóta sokat változott a szervezet munkája, jelenleg 17 (karácsonykor 27) településen dolgoznak, évente 1200 család közvetlen vagy közvetett elérésével.
L. Ritók Nóra az Azt álmodom, hogy ezek szavak című fotót választotta. A képhez jár a Jelek a gépről című minikötet, amely a Beláthatatlan táj egyik szólamának folytatása. A licit a Facebook-oldalamon megjelent posztomnál zajlik. A licit december 17-én, pénteken éjfélkor ér véget. (A tétet minimum 1000 forinttal kell emelni.) A bevétel révén a hátrányos helyzetű gyerekek juthatnak karácsonyi cipősdobozokhoz, a családok pedig élelmiszercsomagokhoz (előbbi értéke 5000, utóbbié 9500 forint).
Mindenkinek kellemes ünnepeket & várjuk a liciteket!
A lovak mozdulatlanok – fotókiállítás
A lovak mozdulatlanok – fotókiállítás
VS.hu, 2015. január 4.
Fotókiállításom nyílt a Nyitott Műhelyben. Az apropó a 2020-ban nekem ítélt Hazai Attila Irodalmi Díj.
A tavalyi fotósorozatom a Beláthatatlan tájhoz kapcsolódott, Jelek a gépről címmel. Akkor a kötetben megjelenő Dorka-szálat fűztem tovább tíz új prózaverssel, és a versekhez tartozó képeket kínáltam mellé.
Most a 2020-ban nekem ítélt Hazai Attila Irodalmi Díj kapcsán rendeztem össze egy kisebb sorozatot. Nyolc fotót válogattam ki, amely a díjátadón (2021. szeptember 8.) került kiállításra, és október első hetéig tekinthető meg a Nyitott Műhelyben. A kiállítást reményeim szerint még néhány helyre el tudom vinni, a fotók pedig ezúttal is megvásárolhatók. Ezúttal nincs sokszorosítás, a képekből egy-egy példány készült, és kerül eladásra. (A nyolc fotó négy képpárból áll, a párok akár együtt is megvásárolhatók.) A megnyitón Szegő János mondott laudációt, majd Németh Gáborral beszélgettünk.
A sorozat A lovak mozdulatlanok címet viseli – a fotók leírása és egyéb információk a következő link apróbetűs részében, illetve az egyes képek leírásánál olvashatók.
Grandpierre Attila: boldog 70. születésnapot!
Grandpierre Attila: boldog 70. születésnapot!
VS.hu, 2015. január 4.
2021. július 4-én ünnepli hetvenedik születésnapját Grandpierre Attila, a Vágtázó Halottkémek atyja.
Már nem emlékszem, mikor hallottam először Vágtázó Halottkémeket, de arra igen, hogy a koncertjeikhez hasonlót a kilencvenes években nem láttam. (Azóta sem nagyon.) A gimnáziumi, majd az azt követő évekből emlékszem olyan fellépésre, ahol egy órán keresztül improvizáltak – a Nyugati mellett volt egy sátorszerű hely, nem rémlik a nevére. Hatvan perc lúdbőrözés volt, ez még megvan. A Neurosis előtti koncertjük is felejthetetlen, 1999, Almássy tér. Aztán egy időre eltűntek, és legközelebb 2010 környékén láttam őket a Pécsi Egyetemi Napokon. Majd a Pécsi Estben, az Ördögkatlanon, egyszer még a Bánkitó Fesztiválon is végighallgattam őket szakadó esőben.
A lemezeik közül akkoriban a Semmi kapuin dörömbölve című albumot bírtam a legjobban, de mostanában a Világösztön kiugrasztását szoktam inkább hallgatni. Nehéz egyébként leírni, „milyen” a VHK. Van a zenéjükben valami ősi, zsigeri erő, magával ragadó lüktetés. A korai lemezeiken egészen organikusan építették a stílusukba a népzenei elemeket, ezt is szerettem. Nem vagyok egy transzcendens típus, de a VHK-ban tényleg van valami földöntúli (ahogy ők mondanák: kozmikus) kisugárzás. A sámánisztikus dobolás, a disszonáns gitárok, Grandpierre Attila kántálása és üvöltözése – egy VHK-lemeznél nem tudok jobb tripet elképzelni. Számomra máig is a VHK az egyik legradikálisabb és legeredetibb zenekar – világviszonylatban.
Talán az ördögkatlanos koncerten gondolkodtam utoljára azon, milyen jó erőben van Grandpierre Attila. Nem értettem, hogy bír hatvan fölött végigugrálni és üvöltözni egy koncertet a szokásos jelmezében, mindenféle hangszerekkel a kezében. Most meg olvasom a barátaim posztjait róla: hihetetlen, hogy Grandpierre Attila 70 éves. Boldog születésnapot!
(Kép forrása: Wikiwand)