A táj rétegei – fotókiállítás

VS.hu, 2015. január 4.

Fotókiállításom nyílt a Nyitott Műhelyben. Az apropó a 2020-ban nekem ítélt Hazai Attila Irodalmi Díj.


A tavalyi fotósorozatom a Beláthatatlan tájhoz kapcsolódott, Jelek a gépről címmel. Akkor a kötetben megjelenő Dorka-szálat fűztem tovább tíz új prózaverssel, és a versekhez tartozó képeket kínáltam mellé.

Most a 2020-ban nekem ítélt Hazai Attila Irodalmi Díj kapcsán rendeztem össze egy kisebb sorozatot. Nyolc fotót válogattam ki, amely a díjátadón (2021. szeptember 8.) került kiállításra, és október első hetéig tekinthető meg a Nyitott Műhelyben. A kiállítást reményeim szerint még néhány helyre el tudom vinni, a fotók pedig ezúttal is megvásárolhatók. Ezúttal nincs sokszorosítás, a képekből egy-egy példány készült, és kerül eladásra. (A nyolc fotó négy képpárból áll, a párok akár együtt is megvásárolhatók.) A megnyitón Szegő János mondott laudációt, majd Németh Gáborral beszélgettünk.

A sorozat A táj rétegei címet viseli – a fotók leírása és egyéb információk a következő link apróbetűs részében, illetve az egyes képek leírásánál olvashatók.