2016
Lassan megismerem a járást
Pécs, Melinda utca – 2016. április 6.
Írhattam volna politikai tárcákat. Például arról, hogy rosszul vagyok a kenetteljes toleranciakultusztól. Hogy csak a saját másságunk iránt várjuk el a tiszteletet, a másik másságától meg be vagyunk szarva, a másik mássága fenyeget bennünket. Hogy a haverjainkkal szemben elnézők vagyunk, nekik jár egy következő esély, ellenfeleink viszont minden ballépésükkel azonnal leírják magukat, egy életre. Hogy mindent kiröhögünk, de nagyon jól tudjuk, mikor kell szipogni. Kettősmércézők kettős mércéje. (részlet)
Negyven
Túrkeve, strand – 2016. március 1.
Már csak másfél óra van hátra ebből a napból, túl leszek rajta. Néhányan biztattak, azt írták, ezután minden jobb lesz, megkönnyebbülök, ez egészen biztos. A pálinka égeti a torkomat, újra megakad a szemem egy fényképen. Magamat látom rajta huszonöt évesen, kezemben egy csecsemővel. Pedig az anyám az, engem tart az ölében. (részlet)
Holnap is van nap
Sikaszó – 2016. január 31.
Valahonnan előkerül egy utánfutó, fahasábokkal megrakodva. Akkor most átmegyünk Csumihoz, a csendőrök már alukálnak, harsogja Tamás. Azonnal kijózanodom. Ez már Katának is sok, elmegy aludni a kétszáz négyzetméteres házba. Ildikó a szamurájt vezeti, én a quadot. Fél liter pálinkát ittam, a román börtönkosztra gondolok. Tamás felül mögém a motorra, a felsőteste a hátamhoz simul. Átkarol, együtt fogjuk a kormányt. A dzsip üvegén keresztül is látom, ahogy Ildikó szeme szikrázik a sötétben. Bennünket bámul, közben idegesen markolássza a sebességváltót. (részlet)
Ez volt a karácsony
31-es út – 2016. január 4.
Hogy mi volt régen. Az aranykor, a nyolcvanas évek, üdülések a Balatonon, néhány nyugat-európai út, Svájc, Bécs. Ment az a Wartburg száznegyvennel is a német autópályán. A kilencvenes évek közepén havi százezer forintos fizetés. Most ötvenkétezret kapok a közmunkára. A pulóverével babrál, lerázza a hamut a cipőjéről. Benyálazza az ujjait, dörzsöli velük a fekete műbőrt. Most tisztítottam ki, ebben mentem fel Budapestre. Ez volt itt a közmunkások jutalma, elvittek bennünket a parlamentbe. (részlet)
Valahonnan előkerül egy utánfutó, fahasábokkal megrakodva. Akkor most átmegyünk Csumihoz, a csendőrök már alukálnak, harsogja Tamás. Azonnal kijózanodom. Ez már Katának is sok, elmegy aludni a kétszáz négyzetméteres házba. Ildikó a szamurájt vezeti, én a quadot.
Holnap is van nap
2015
Unikum vagy, egészségedre
Pécs, Tettye – 2015. december 6.
Gyerekkoromban folyton gúnyolódtak rajtam. Állandóan kirekesztettek mindenhonnan. Rémálom volt az egész, de amióta Mensa-tag vagyok Pécsen, végre egy jó közösséghez tartozom. Te is gyere el egyszer, ott biztosan befogadnak, folytatja Robi. Fodor Gábor is elhívott a liberális klubba, fogalmam sincs, honnan veszik ezeket. (részlet)
Tapogatózom, keresem a kijáratot
Pécs, Lyceum utca – Nagyflórián utca – Király utca sarok – 2015. november 8.
A kávézóban a szokásos arcok. Minden szokásos, én is a szokásos vagyok. Leülök a sarokba, a konnektor mellé, kell az energia. Előttem az öreg rocker nyomkodja a Facebookot. Metálvilla, bőrnadrág, koponyás karkötő. Felrakom én is a fejhallgatót, a torzított gitár elnyomja az elektrót. A számítógép üdvözöl, kezdjük a kitömött madárral. Bakcsó az, nem vöcsök, népi nevén vakvarjú. Ő az, felismerem a csőréről. (részlet)
Emberiességi okok
Pécsbánya, István-akna – 2015. október 12.
Megragadom a kormányt, úgy kapaszkodok bele, ahogy ebbe a mondatba szeretném, hogy mindannyian kapaszkodjunk. Hogy észrevegyük, nemcsak azok iránt tartozunk megértéssel, akiket ismerünk, akikhez hasonlítunk. Akiket könnyű megérteni, mert onnan jönnek, és úgy gondolkodnak, ahogy mi. Újra ember vagyok, ember a gépben. Száztíz, száz, leveszem a lábam a gázról. (részlet)
Hány ilyen kamaszfiú van még ebben az országban. Tízezer, százezer. Totális reménytelenség veszi őket körül, nihil, erőszak, bűnözés. Kitörési esély, jól hangzik. Csupa szocioközhely, szinte szégyelli magát az ember, ha leírja.
Emberiességi okok
Műanyag jelzőbóják a tengeren
Pécs-Külváros, vasútállomás – 2015. szeptember 6.
A határ már nem hipszterek és cserkészek, libsik és nackók között húzódik. Az emberség, a szolidaritás minimuma húzott közénk éles választóvonalat. Aki ezt nem érti, arról nem kell tudomást vennünk. Senkit nem kell meggyőznünk, csak ki kell szállnunk a gyűlöletspirálból, és fel kell építeni, aztán tágítani a magunk kis közösségeit. Mert ne feledjük, a szégyen a miénk is, nemcsak az emberiességet tagadóké. (részlet)
Ott megy a palimadár, LOL
Pécs, Széchenyi tér – 2015. augusztus 13.
Ugrálnak mellettem a verebek, páros lábon szökdelés. A galambok totyognak a betonon, néznek. A tér összes madara engem követ, követik a blúzomat, felismerték a tukánt. Az őserdei rokont. A nagy orromat, a tukán csőrét, a nézését meg a járását. Sok a lépcső, le ne guruljak a magas sarkúban. Gimnazista hipszterek főnek a betonpadon, nagyon drukkolnak. Lesz téma, ha kimegyek a képből. Addig sem a telefonjukat nyomkodják. Vagy igen. Már fel is töltötték a rólam készült fotót a Facebookra. Ott megy a palimadár, LOL. (részlet)
Aki fél, az gyűlöl
Budapest, Angyal utca – 2015. július 13.
A giroszos messziről bámul, húsvágó késsel a kezében áll az üzlet előtt. Átmegyek a túloldalra, elképzelem, ahogy elindul utánam. Rosszarcú arabnak látszik. Aki fél, az gyűlöl. Én rettegek. A másik oldalon két bézbólsapkás, bermudanadrágos srác közeledik. Nagyon remélem, hogy szlemmerek, ilyet se kívántam még magamnak. Tudom, hogy a gyengék és az elesettek oldalán álltok, csak a kocsimig kísérjetek el. Szlemben mondom el, ha kell, csak védjetek meg. (részlet)
A Ráday utca tűnt a legbiztonságosabbnak, trendi éttermek, kávézók egymás után. Aztán a templom mellett feltűnt egy tántorgó alak. Ahogy közeledtem felé, hirtelen kiegyenesedett, a tekintete kitisztult. Tényleg megbaszlak, hörögte, miközben elállta az utamat.
Aki fél, az gyűlöl
Négy fal között
Pécs, Kisflórián utca – 2015. június 14.
Nyolcéves lehettem, amikor először láttam női ruhába öltözött férfit a televízióban. Máshol nem lehetett, a nyolcvanas évek elején jártunk. Bilincsben vezették el egy rendőrségi őrszobából. Korán megtanultam, hogy jobb, ha csendben maradok. Teljes defenzíva, megszoktam. Négy fal. Transznemű kamaszként az élet, Pestlőrinc felett az ég, szürkeség. (részlet)
Egyematisziveteket
Pécs, Szántó Kovács János utca – 2015. május 18.
A nő elengedi a gyereket, a kislány tipegni kezd a fényesre csiszolt kövezeten. Az anyja hosszan néz utána, közben megkérdezi, hogy én szültem-e már gyereket. Csak ingatom a fejemet, nem szólalok meg. Legszívesebben kiállnék a Széchenyi térre, és elkiáltanám magam, hogy a cigányok többsége rendes ember, folytatja színtelen hangon. A háttérben gitár duruzsol, a dobozból kilöttyen a kóla, rá a ruhámra. A kislány megáll az italautomata előtt, a színes gombokat nyomkodja. (részlet)
Arról, hogy futballstadion
Felcsút, Puskás Ferenc utca – 2015. április 20.
Mi jut eszembe először arról, hogy futballstadion? A lépcsőzés. Fekete Tisza-cipőben szökdelek fölfelé a lépcsőn. Gumistoplis, apám szerzi a Fabulon szertárosától, cserepes virágokat ad érte. Így könnyebb, a menők összevissza csúszkálnak a csavarosban. A legfelső szinten egy pillanatra megállok, lenézek az üres B-Középre. Amikor labdát szedünk, innen dobálják közénk a petárdákat meg a pénztárgépszalagokat. Attól félek, hogy az egyik petárda mellettem robban fel. Megsüketülök, leszakad a lábam, nem lehetek focista. (részlet)
Vagonsötét
Pécs, Edison utca – 2015. március 22.
Laura Palmert egy olyan vagonban ölte meg az apja, mint amilyenek ezek a sötétbarna teherkocsik. Egyikük sem lepődött meg ezen, amikor tükörbe néztek, előre látták a sorsukat. Aztán a süvítés minden hangot elnyomott, a fenyőfákat szaggatta a szél. (részlet)